Bejegyzések

WONKA

Kép
Leírás: Megismerhetjük Willy Wonka fiatalkori életét, miként vált a csokigyár vezetőjévé, és hogy miként találkozott az Oompa-Loompákkal. Véleményem:   Mikor megláttam, hogy jön a Wonka úgy megörültem, hogy azt se tudtam, mit csináljak. Azt kívántam, bárcsak azonnal nézhetném a filmet.  Ennek oka azonban nem más volt, mint maga a főszereplő Timothée Chalamet, aki mint már tudhatjátok igen nagy kedvencem a színészek között. Azonban a film nézése közben ettől valamennyire próbáltam elvonatkoztatni. Habár nehéz volt tekintettel arra, hogy ő a főszereplő.   A film véleményem szerint nagyon felvette a Disney-s vonalat, tehát ezt az egész zenés-táncos kivitelezést, azonban meg kell, hogy mondjam, nem állt annyira rosszul Timothée-nak, mint gondoltam. Bár nem is voltam annyira elragadtatva a filmtől. Tekintve azt, hogy elkezdtem nézni, aztán félbehagytam, mert dolgom volt, majd el is feledkeztem róla, hogy én elkezdtem nézni és csak hetekkel később folytattam.   Viszont két dolgot nagyon sz

Bemutatták a Dűne 2.-t, megvan, mikor jön Magyarországra

Kép
Londonban volt a régóta várt második rész világpremierje. Az Arrakis Londonba érkezett, ahol a Leicester Square-en tartották a Dűne 2. világpremierjét csütörtökön. A Timothee Chalemeet és Zendayát felvonulató űropera Denis Villenueve rendezésében a 2021-ben megjelent első rész folytatása. Fotó: AFP   A Frank Herbert 1965-ös regényéből részben Magyarországon készül alkotás ott veszi fel a fonalat, amikor a Timothee Chalamet által megformált Paul Atreides csatlakozik a sivatagbolygó őslakosaihoz, a fremenekhez, hogy bosszút álljon apja gyilkosain. A jövőbeli, de mégis feudális társadalmat bemutató regény fontos politikai és vallási kérdéseket is boncolgat, miközben folyik a harc az űrutazáshoz elengedhetetlen fűszer nevű nyersanyagért. A könyvből készült videójáték második része pedig egyike volt az első valós idejű stratégiáknak. Villeneuve a Reutersnek elmondta, hogy az első rész a kötelező feladatokat hozta, hiszen a közönségnek be kellett mutatni a történet világát, így a

TÚLÉLNI EGY SOROZATGYILKOST - KARA ROBINSON TÖRTÉNETE

Kép
Leírás: A film Kara Robinsont követi, amint túlél egy elrablást, és végül lebuktat egy sorozatgyilkost. Véleményem:    Erre a történetre tik tokon találtam rá így tök random for you-ban, aztán egyre több és több részletet dobált fel belőle és elkezdett érdekelni a film. Végül a tegnapi nap megnéztem a teljes filmet, mert ugyan tudtam, hogy nagyjából mi lesz a filmben, de a végét direkt nem néztem meg, hiszen kíváncsi voltam a teljes történetre.   Maga a történet egy 15 éves kislány Kara Robinson történetét vetíti a nézők elé, ami ha úgy nézzük, tényleg megrázó. Még engem is megrázott a történet, pedig nem vagyok egy félős fajta. Viszont ha beleképzeljük magunkat a főszereplő helyébe, aki mint a film elején szerepel, valóban megélte ezeket, akkor már teljesen más a helyzet.   Ez a film azonban nem csak szórakoztatja a nézőket, hanem pszichológiai szempontból is sok dolgot megmutat. Például azt, hogy Kara fél, mikor odakerül, de próbálja a lehető legnyugodtabban kezelni. Vagy azt, mikor

Hat hét

Kép
Leírás: Zsófi, a lobbanékony középiskolás örökbe adja újszülött gyermekét egy régóta várakozó párnak. A szülést követően azonban kétségek merülnek fel benne. A magyar törvények szerint hat hete van, hogy meggondolja magát. Véleményem:   Pár hónappal ezelőtt bukkantam rá erre a filmre. Mindenhol jókat olvastam róla és egy időben nagyon fel volt hype-olva az egész, de nem ezért húztam a megnézését. Hanem maga a tény miatt, hogy magyar filmről van szó. Fejlődik a magyar filmipar, de ezt továbbra is Amerikában csinálják jobban. Véleményem szerint. Azonban meg kell mondjam, nem lett egy nézhetetlen film. Összesen egyszer néztem rá, hogy hol tart a film, akkor is csak azért, mert az időt akartam szemügyre venni.   Maga a film ugye egy középiskolás élsportoló lánynak az életét mutatja be, aki legnagyobb bánatára terhes lesz, mégsem az abortusz, hanem inkább az örökbe adás mellett dönt. Hiszen neki az élsport a legfontosabb és túl fiatalnak érzi magát. A sportcsapatban azonban erről mit sem

SZÓLÍTS A NEVEDEN

Kép
Leírás:  A Call Me By Your Name az 1980-as évek elején játszódik, egy értelmiségi család lombardiai nyaralójában. Itt tölti a nyarat szüleivel a 17 éves Elio, aki szép lassan beleszeret professzor apja náluk vendégeskedő új amerikai asszisztensébe, a huszonéves Oliverbe. Véleményem: A Szólíts a neveden az LMBTQ filmek között talán az egyik leghíresebb alkotások közé tartozik Timothée Chalamet és Armie Hammer főszereplésével. A történet az 1980-as évek Olaszországában játszódik, ami nekem nagyon tetszett, habár nem szeretem az ilyen stílusú filmeket.   Maga a film egy nyári vakációról szól. Elio (Timothée Chalamet) és családja látogatóba fogad egy ifjú régészt, Olivert (Armie Hammer). Maga a film tökéletesen leírja az első szerelem csodálatos érzését és az utána való rossz érzést, hogy mindaz, ami volt, véget ért. Ugyan ezt élte át Elio is. Na, de ne siessünk ennyire előre.   A film azonban nagyon szépen bemutatja azt, hogy milyen egy támogató család és a jó családi kapcsolat, ugya

GYÖNYÖRŰ SORSCSAPÁS

Kép
Leírás:    Abby Abernathy most kezdi a főiskolát, és feltett szándéka tanulmányaira koncentrálni és új életet kezdeni. Tervei azonban füstbe menni látszanak, amikor találkozik Travis “Veszett Kutya” Maddoxszal, a rosszfiú imázsú bunyós sráccal, aki egyben a lányok kedvence a campuson. Travis megtestesíti mindazt, amit Abbynek kerülnie kell és kerülni is akar. A fiút azonban csak bátorítja és izgatja, ahogy Abby ellenáll sármjának, így hát egy kis fogadást ajánl neki, aminek következményeképpen szobatársak lesznek egy hónapra. Egyikük sem sejti ekkor még, hogy egymásban emberükre találtak… Véleményem: Bevallom őszintén, én nem olvastam a könyveket, tehát teljesen úgy indultam neki a film megnézésének, hogy nem tudtam róla szinte semmit.   Így mondom azt, hogy szerintem én már kinőttem ennek a filmnek a célközönségét. Vagy tényleg nem sikerült valami jól. Mert habár szeretem az ilyen filmeket, de ez nekem valahogy túl nyálas és kiszámítható volt.    Dylant még kicsiként ism

Berki Patrik vallomása: sokat bántottak

Kép
 Berki Patrik egy nagyszerű projectben vesz részt, melynek fő témája a bántalmazás. Valamilyen módon mindenkit bántanak csak nem mindegy, kit meddig. Patrik ebből a bántásból sikerei miatt sajnos sokat tapasztalt, pedig még nagyon fiatal. Mindezt egy aprónak tűnő, de annál nagyobb dolog miatt, amit magának tudhat ilyen fiatalon. Ez pedig nem más, mint a siker. Patrikot ugyanis rengeteget bántották a súlya, a tehetsége és a sikerei miatt. Így írt erről az egészről a Facebook oldalán: "Életem során sokatt bántottak a testsúlyom miatt. Akkor még nagyon fájt, ma már nem, mert elfogadtam magam, és tudom kezelni ezeket a megjegyzéseket. Aztán később sokat bántottak a sikereim miatt is, amikor már nem csak fellépések voltak, hanem több oldalas cikkek, szerepek, videóklippek, és a filmem is megjelent a médiában, és a social mediában. Amikor már könnyen bárki utána tudott nézni az életemnek a googlenak, és más social media oldalaknak köszönhetően. Jöttek az előítéletek a közösségekben: bi